Túlsúllyal vágna bele a mozgásba? Íme a segítség!
A túlsúllyal, elhízással küzdő személyek életmódváltása mindenképpen nagy döntés, amihez nagy lelkierő és komoly felkészülés, és ideális esetben szakértő iránymutatás szükséges. Végh-Fazekas Fanni, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája arról beszélt, hogyan lehet egy hatékony, de biztonságos edzéstervet összeállítani.
A mozgás nem csak a fogyáshoz szükséges
Mindenki tudja, hogy a mozgás súlyfelesleg esetén is fontos, hiszen nem csak a fogyásban segít, de számos egészségi előnnyel is jár. Ugyanakkor a túlsúllyal küzdő személyek gyakran félnek belevágni egy mozgásprogramba vagy éppen téves elképzelések alapján, túl hirtelen vagy akár számukra veszélyes mozgástípusokkal próbálnak gyors eredményeket produkálni.
- A fizikai aktivitással kapcsolatban fontos elérni, hogy a súlyproblémával élők ne csak úgy gondoljanak rá, mint egy kényszerűen alkalmazott eszközre, aminek segítségével majd kisebb nadrágba is beleférnek. A túlsúly hordozása ugyanis komoly egészségi kockázatokkal jár, többek közt a magas vérnyomás, a szív-érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a depresszió, az alvászavarok és a mozgásszervi panaszok rizikóját emeli. A fogyással mindezeket csökkenthetjük – miközben természetesen javul az önértékelésünk, magabiztosabbak lehetünk, és megtapasztalhatjuk, hogy hatékonyabban is tud működni a testünk. Mindez együtt kifejezetten élvezetessé is teheti a mozgást – hangsúlyozza a mozgásterapeuta.
Hogyan érdemes elkezdeni?
Mielőtt bármilyen komoly változtatást eszközölnénk az életmódunkban, túlsúly esetén fontos, hogy kérjünk orvosi tanácsot, iránymutatást, vizsgáltassuk ki magunkat. Elsősorban a kardiológiai, ortopédiai, szükség esetén endokrinológiai szakvizsgálatokon érdemes részt venni, természetesen saját egészségi állapotunktól függően.
Ha nincs semmilyen kizáró tényező, szerezzünk be jó minőségű, kényelmes sportruházatot, külön tekintetbe véve, hogy a cipővásárlásnál érdemes extra megtámasztással, esetleg betéttel rendelkező modellt választani, hiszen a plusz súly erősen megterheli a bokát, a térdet, az egész mozgató szervrendszert. Érdemes kímélőbb sportokkal kezdeni, hiszen például a túl kemény edzés vagy a túl gyors futás egyrészt elveszi a kedvét az addig nem sportoló személynek a folytatástól, másrészt nem is ajánlott a túl nagy terhelés miatt.
Ezek lehetnek a legjobb kezdő mozgásformák
- Séta
Ez az egyik legjobb választás bárkinek, aki a korábbi mozgásszegény életmódját szeretné megváltoztatni. A távot és a tempót szép fokozatosan emelve fejleszti az állóképességet. Komoly túlsúly esetén érdemes 10-15 perces gyaloglással kezdeni, amelyet 30-60 percig is növelhetünk, mielőtt – a terjedelmet újra csökkentve - rövid résztávos terhelésként kocogó szakaszokat is beiktatunk. Hasznos segítség lehet egy lépésszámláló, a közepes intenzitás kb. 100 lépés megtételét jelenti percenként.
- Vízi gimnasztika
Különösen ízületi problémák esetén lehet jó választás a vízi torna, vízi gimnasztika vagy aerobik, hiszen a vízben való mozgás leveszi a terhet a térdről, a csípőről, a vállról – ez kivételesen előnyös lehet túlsúly esetén. Itt is lehet növelni az intenzitást, az egészen alacsonytól, amikor a medence alján állunk, addig a szintig, amíg lebegve végig tapossuk az óra időtartamát.
- Súlyzós edzés
Ha az orvos hozzájárul és a mozgató szervrendszer is bírja, az ún. rezisztencia edzésnek komoly előnyei lehetnek a túlsúlyos személyek számára, hiszen erősíti a gerinc menti izmokat, javít a tartáson, növeli az ízületi mozgékonyságot, és az anyagcserét is gyorsítja. A súlyzós vagy saját testsúlyos edzés helyes kivitelezését azonban érdemes szakembertől megtanulni, hiszen a rossz technika többet árthat, mint használ maga a mozgás. Az edző segíthet a megfelelő (akár a nagyobb testhez illeszkedő) eszközök és súlyok alkalmazásában is.
- Biciklizés
Jelentősebb túlsúly esetén érdemes a fekvőkerékpárt választani, hiszen az nagyobb alátámasztást biztosít és az ízületeket is jobban kíméli. Optimális, ha edzőteremben pattanunk a biciklire, mert így senkit sem zavar, ha eleinte csak lassan tekerünk, vagy 5 perc után pihenünk, és csak ezután folytatjuk. Ez az edzéstípust is ugyanolyan fokozatosan kell felépíteni, mint a sétát és a kocogást.
Profi segítséggel hatékonyabb és biztonságosabb
- Azoknak, akik régóta nem sportolnak, vagy éppen jelentősebb túlsúllyal vágnak bele a mozgásba, tudniuk kell, hogyan érhetik el képességeikhez és állapotukhoz mérten a legjobb teljesítményt, ami még biztonságos – hangsúlyozza Molnár Beáta, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája. - A személyre szabott edzéstervhez különféle szempontokból felmérjük a pácienst, de nem csak az objektív paramétereket vesszük tekintetbe, de például azt is, mi áll hozzá közelebb. Végül a precíz mérési adatokra és a kikérdezésre épülhet egy olyan edzésterv, amely a lehető legjobbat hozza ki a fogyni is vágyó életmódváltókból, az egészségük megóvása mellett. Ha pedig az edzéseket – legalábbis az elején – is szakértő felügyelete mellett végzik, szinte garantált a fejlődés.
Forrás: Életmód Orvosi Központ (www.eletmodorvosikozpont.hu)
Online Bejelentkezés
Végh-Fazekas Fanni
Ostrom utcai rendelő - 1015 Budapest, Ostrom u. 31.
Bejelentkezés mozgásterápiás felmérésre
Téma szakértője
Végh-Fazekas Fanni
Személyi edző, Mozgásterapeuta MSc, PhD hallgató
-
Komplex szív- és érrendszeri betegségek mozgásterápiája
-
Magas vérnyomás és koleszterinszint csökkentés mozgással
-
Vércukorcsökkentés mozgásterápiával
-
Testsúlycsökkentés
-
Krónikus kimerültség és alvásminőség kezelése testmozgással
-
Mozgásszervi betegségek mozgásterápiája
Rendelés típusa:
- Személyes, rendelői vizit
Rendelési helyszínek, rendelési napok :
- 1015 Budapest, Ostrom u. 31. (a Széll Kálmán térnél) - hétfő, kedd, péntek
- 1036 Budapest, Lajos u. 66. 'B' lépcsőház, V. emelet (Kolosy térnél) - csütörtök
- 1147 Budapest, Csömöri út 18. (Bosnyák tér) - csütörtök
Mozgásterápiás állapotfelmérés kizárólag az Ostrom utcai helyszínre foglalható!
Csoportos órák:
- szerda 08:00- 09:00 - daganatos megbetegedésen átesettek mozgásterápiája
- péntek 08:00-09:00 - magas vérnyomás mozgásterápiája
Bejelentkezés: +36 30 294 9327