Az egészséges életmód szociális életmód - a társadalmi kapcsolatok és az egészségi állapot közötti létfontosságú kapcsolat

Hogyan befolyásolják a szociális kapcsolatok egészégünket?

Talán a legintuitívabb útja annak, ahogyan a társas kapcsolatok befolyásolják az egészséget, az a viselkedésen keresztül vezet. A társadalmi kapcsolat felfogható úgy, mint ami a hagyományos életmódbeli tényezőkön (alvás, étrend, testmozgás, alkoholfogyasztás/dohányzás stb.) keresztül befolyásolja az egészséget, vagy a társadalmi kapcsolat felfogható úgy, mint maga az életmódbeli tényező. A szakirodalom nagy része dokumentálja, hogy az intenzívebb szociális élet hogyan kapcsolódik az egészséget elősegítő viselkedéshez, beleértve a több testmozgást, a kevesebb dohányzást vagy alkoholfogyasztást, a jobb alvásminőséget és a krónikus betegséggel élők fokozottabb együttműködését a terápiás módszerekkel.  

Annak ellenére, hogy szilárd bizonyítékok mutatkoznak a szociális kapcsolat és az egészséggel kapcsolatos magatartások összefüggésére, a legtöbb epidemiológiai tanulmány az életmódbeli tényezőket ellenőrzi, amelyek a szociális kapcsolat és az egészség közötti független összefüggésekre utalnak.

Míg az életmódbeli tényezők kapcsán leginkább a viselkedés van fókuszban, a szociális kapcsolatokat úgy értelmezik, hogy azok magukban foglalják, de túlmutatnak a társas viselkedésen, beletartozik az egyén belső megélése is az interakciók és a kapcsolatok terén (kapcsolati elégedettség, észlelt támogatás, magány). A szociális tapasztalatok és az ezekről alkotott elképzelések központi feldolgozáson keresztül végső soron befolyásolhatják a biológiai működést, ami szorosan összefügg az egészséggel és betegségek kialakulásával.

E bizonyítékok számos áttekintése valószínűsíthető biológiai mechanizmusokat mutat be, beleértve a szív- és érrendszeri, a neuroendokrin és az immunrendszer diszregulációját, valamint a bél-mikrobiom ökoszisztéma működését. Biológiai szabályozási zavar léphet fel, amikor társadalmi szükségleteink nincsenek kielégítve, mely sokszor korán jelentkezik és egész életen át folytatódik. A biológiai utak közül nagy figyelmet kapott a krónikus gyulladás, mivel ez az életkor előrehaladtával számos egészséggel következmény kockázatát növeli.

A kutatások kimutatták, hogy az interleukin-6 (IL-6) és a C-reaktív fehérje (CRP) magasabb szintje összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri események fokozott kockázatával, a krónikus vesebetegség kedvezőtlenebb prognózisával, a fizikai és kognitív teljesítőképesség csökkenésével, valamint az össz.halálozás növekedésével. A National Health and Aging Trends Study (Egyesült Államok) 4648 Medicare-kedvezményezettjével végzett közelmúltbeli tanulmányának eredményei alapján a szociálisan elszigetelt idős felnőtteknél magasabb volt az IL-6 és a CRP szintje azokhoz képest, akik nem voltak szociálisan elszigeteltek. Az izoláltak között dózis-válasz összefüggés volt az izoláltság szintje és az objektív biológiai markerek között. Hasonlóképpen dózis-válasz összefüggést találtak a CRP és a társadalmi kapcsolat különböző markerei között az élet minden szakaszában.Mindazonáltal a társadalmi elszigeteltség és a magány és a gyulladás közötti összefüggésre vonatkozó bizonyítékok szisztematikus áttekintése és metaanalízise arra utal, hogy az összefüggések összetettebbek lehetnek, a mutatók heterogenitásával. Például a magány az IL-6-hoz kapcsolódik, de a gyulladás egyéb markereihez nem, míg a társadalmi izoláció a CRP-hez és a fibrinogénhez kapcsolódik, de az IL-6 hoz nem.

A társadalmi kapcsolatok és az egészségre gyakorolt hatás közötti kapcsolatot az egyidejűleg zajló viselkedési, pszichológiai és biológiai utak is eredményezhetik, amelyek potenciálisan fokozzák egymás hatását. Például a szociálisan elszigetelt egyénekben egészségtelen szokások alakulhatnak ki, beleértve a helytelen táplálkozást, a túlzott alkoholfogyasztást és a csökkent fizikai aktivitást, amelyek gyulladásos folyamatokon keresztül káros egészségi következményekhez vezethetnek.

A társadalmi elszigeteltség érzelmi vagy szociális stresszorként szolgálhat, ami szisztémás gyulladást válthat ki a szervezetben. Az evolúciós elmélet szerint a társadalmi elszigeteltség a gyulladásos válaszhoz kapcsolódik azáltal, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy a társadalmilag izolált egyént megtámadják vagy megsebesítik, ami megmagyarázhatja a megnövekedett gyulladásos molekulák okát, amelyek elősegítik az ilyen fenyegetésekre adott gyorsabb és hatékonyabb biológiai választ.

A szociális kapcsolat és az egészséggel kapcsolatos eredmények közötti kapcsolat mögött meghúzódó neurobiológiai mechanizmusok a kockázatcsökkentés és a kognitív energiatakarékosság összefüggésében is értelmezhetők. A társadalmi kiindulási elmélet szerint a társas kapcsolatok értékes erőforrásokként működhetnek, amelyek csökkentik a kockázatot és energiát takarítanak meg, mivel az érzelmek szabályozásával és fenyegetésértékelésével kapcsolatos agyterületek kevésbé aktívak a társadalmi környezetben. Ha ezek a neurális régiók aktívabbak, mivel a társadalmi szükségletek nem teljesülnek, több testi rendszer szabályozási zavara rosszabb fizikai és mentális egészséghez vezethet.

A szociális környezet segít szabályozni a kognitív képességet igénylő folyamatokat, például a fenyegetésértékeléshez és az érzelmi szabályozáshoz kapcsolódó idegi régiókat, hiszen a szociális környezet az egyénre ható terhelés megosztását is jelenti (pl. feladatmegosztás gyermeknevelés kapcsán). A kockázatelosztás és a terhelés megosztása révén az emberek hatékonyan többet érhetnek el, miközben minimalizálják a lehetséges károkat. Az egyedüllét objektíve növeli a fenyegetést, és jelentősebb alkalmazkodási kihívást jelent a „társadalmi agy” számára.

Ebből a perspektívából az elsődleges emberi ökológia lényegében társadalmi ökológia. Így az egészséges életmód lényegében a szociális életmód.